Akkora szemekkel néztem az ajtófélfának támaszkodó fiúra, hogy bocik sárgulhatnak az irigységtől.
-    Kazeya?! – nyögtem ki, körülbelül öt perccel később.
-    Na végre. Már azt hittem megnémultál. – lökte el magát a faltól, miközben unottan nézegette a körmét. – Szóval ez lett belőled... egy bűnöző... nem gondoltam volna, hogy ennyire megvisel a szakításunk! – csóválta a fejét tetettet értetlenséggel.
-    MI? Nem! Semmi köze nincs hozzád és hozzám... illetve hozzánk a dolognak. – itt hátra pillantottam, majd Deidarára mutattam. – Ő itt Dei’, a csoporttársam.
Kazeya felváltva nézett rám és szőke bajtársamra, majd egy gúnyos nevetés kiséretében kisétált a folyosóra, nyitva hagyva a cell a ajtaját.
-    Várj, Kaze’! Mégis hova rohansz! – nevettem. 
-    El innen. – mormogta. 
-    Mi a baj? – ordítottam utánna.
Kazeya megfordult, majd egy hosszú sohaj után nekikezdett:
-    Én szerzek egy ügyvédet, hogy kiszabadulj innen, hogy újra együtt lehessünk... boldogan! Erre te összeálsz egy ilyen szőke nyálgéppel?! – üvöltött. Először még nem zavart annyira, de mikor Deidarára kezdett célozgatni vérben forgó szemekkel felé fordultam.
-    Hagyd békén őt. – sziszegtem a fogaim között.
-    Miért? Csak nem... Ó, Naticica, csak nem lefeküdtetek?
-    Fogd be, te idióta marha! – visítottam felbőszülten, és hozzávágtam egy tolllat (?). Jól van, na! Épp az volt csak nálam.
-    Igen? Miután MEGCSALTÁL?!
-    Mi van? – néztem rá felhúzott szemöldökkel. – Megcs... de hát mi már rég szakítottunk!
-    Nem, Natasa. – tette le a cuccait az egyik műanyag székre. – Nem szakítottunk. Leléptél.
-    Mert megvertél! – áltam fel, ökölbe szorítva a kezem.
-    Mert részeg voltam!
-    Az alkoholra nem kenheted rá. – röhögtem ki. De most komolyan! Ő hibája, hogy ivott! Ez olyan, mintha én elkezdenék üvöltözni a székkel, hogy miért megy nekem (Amúgy szoktam, de ez most nem lényeges)
-    De. – fogta meg a kezem. Kétségbeesetten próbáltam kiszabadulni a szorításából, de hát mégiscsak fiú...
-    Hagyd békén. – jelentette ki Deidara, démoni szemeket meresztve támadómra. Ez kezd olyan lenni, mint egy krimi. Jön a gonosz, aztán jön a hősszerelmes, aztán Happy End. Klassz.
Kazeya vadállatok hörgéséhez hasonló hangokat hallatva ellökött magától (És fájt, auch!) majd idegbetegen kirántotta a vasajtót és távozott. 
-    Ez itt hagyta a cuccait! – tűnődtem, az ezüsthajú fiú cuccait markolászva.
-    Natasa, ne most. – ragadta meg a kezem a szőke, amire fájdalmasan felszisszentem. – Mi a baj? – fordult vissza.
-    Semmi, csak... itt szorított meg Kaze’, és... fáj. – meséltem félve a hadibalesetet. 
Deidara pedig olyat tett, amit soha. Benyálazta a mutatóujját, és elkezdte vele törölgetni a csuklómat, amelyen meglátszott a volt pasim szorítása. Mit ne mondjak, fülig pirultam. Idegesen elrántottam a kezem, és a fejemet elfordítva vártam, hogy Deidara kiröhögjön.
De nem tette.
Óvatosan megfogta az államat, és maga felé fordított. Az ajkam fél centire volt az övétől. Éreztem, hogy minden létező dolog megszűnik körülöttem...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés